Dr. Kéri Katalin
SPANYOLORSZÁG NEVELÉSTÖRTÉNETE
I. A kezdetektől a Római Birodalom korszakáig
Az Ibériai-félszigeten az ókorban különféle kisebb-nagyobb népek éltek,
amelyek közül egyesek függtek egymástól, kapcsolatban állottak, míg mások -
elsősorban elzárt földrajzi helyzetük következtében - alig érintkeztek
szomszédaikkal. Az i. e. VI-III. században az összefoglaló szóval ibéreknek
nevezett népek uralták a területet, de már az i. e. VIII. századtól kezdve
jelentős volt a kelták beáramlása Közép-Európa felől. [1]
A korabeli civilizációs különbségeket az i. e. III. és i. sz. V.
században a Római Birodalom egységesítési törekvései enyhítették, a hosszas
harcok árán megszerzett Hispánia a rómaiak egyik legfontosabb provinciája
lett. Görög és római írók, tudósok műveiből következtethetünk a félsziget
lakóinak egykori életmódjára, műveltségére. Strabón szerint az ibériai népek
számára a fő értékek a fizikai kitartás, a hősi erény, a szabadság
szeretete, a fegyelem, és a halálig tartó hűség voltak. A földrajztudós
korában már rendelkeztek írott törvényekkel, és tanultak verseket. [2]
Az ibériai népek gyakorta kerültek a Délről és Északról jövő népmozgások
véráramába, talán ennek is köszönhető, hogy kapcsolatteremtésük más
kultúrákkal könnyen ment. A főníciaiak gyakoroltak rájuk elsőként igen nagy
hatást, maguk mögött hagyva olyan kulturális tudást, mely a római korban
ismertté és elismertté tette a félszigetet. Tőlük tanulták meg az ibérek a
szántást, a különböző fémek kitermelését, és a fegyvergyártást, valamint a
pénz használatát és az ábécét. [3]
A főníciaiak és a görögök nem az elsők voltak, akik hidat vertek a
Mediterráneum déli-, keleti és nyugati vidékei közé. Ez a réz- és
bronzkorszakban is így volt már, de ők voltak az elsők Miguel Tarradell
szerint, akik új értéket képviseltek a hódítók sorában: ők a partokról
beljebb léptek, és közvetítették kultúrájukat az ibér népeknek. [4] A Római
Birodalom fennállása alatt sem szakadtak meg a kereskedelmi kapcsolatok a
főníciaiakkal, a különbség mindössze annyi volt, hogy a
"főníciai kereskedőket szíriaiaknak hívták, mivel a Birodalmon
belül Szíria provinciához tartoztak; jelenlétük az andalúz
partoknál a Római Birodalom idejében is jól ismert volt. Egy
évezredes hagyomány folytatódott tovább." [5]
A görögök érkezéséről - akik a jelentős "népességfelesleg" levezetése
miatt sokkal többen jöttek, mint a főníciaiak -, nagyon kevés és csak igen
töredékes forrás áll a kutatók rendelkezésére. Szerencsére akad azonban 1-2
kivétel, például Emporion (kasztíliai nyelven Ampurias, katalánul Empúries)
város esete, melynek kutatásával 1908 óta foglalkoznak barcelonai tudományos
intézetek [6] , és amely közelebb visz minket az egykori görög-alapítású
város társadalmi és gazdasági életéhez, művészeti és vallási
vonatkozásaihoz.
Emporion polisz mellett Rhode (Rosas), Arthemisium (Denia), Sagunto és
más városok is a görög hatás összegyűjtői és kisugárzói voltak. A művészetek
és szokások átvétele mellett egyéb kulturális hatások is érték az ibéreket:
görög hatásra vezették be a színházi előadásokat, valamint alapítottak
akadémiákat és iskolákat, mint amilyen például Asclepiades-é volt
Andalúziában. [7]
Damseaux és Solana úgy vélekednek azonban, hogy a görög filozófusok igazi
befolyása az ibériai pedagógiai gondolkodásra csak jóval későbbre, és nem a
görög hódítások idejére tehető. A rómaiak illetve a keresztény filozófia
közvetítésével (latinul!) jutottak el a görög eszmék a félszigetre. [8]
Az ibérek kultúrája volt az első a félsziget őslakosai között, amely már
ismerte az írás használatát.
"Korábban csak a görögök és főníciaiak alkalmazták azt, saját
kolóniáikon. Az ibér területen két írásrendszert találunk, melyek
egymással rokoníthatóak: az egyik a délvidéki, melyet tartés-inek
vagy turdetano-nak is neveznek, és a keleti, legtipikusabb - néha
monetálisnak is nevezik, mert nagyrészt az ibér pénzérméken fordul
elő - amely a murciai partoktól Északig terjed, és elért egészen
Montpellier közeléig, behatolva az Ebro völgyébe is.
Mindkét nyelv közös egy furcsa kettősség kapcsán: az alfabétikus
és silabikus rendszer keverékei." [9]
A római hódítások, melyek a félsziget felé irányultak, i. e. 218-ban
kezdődtek. Ennek az első hadműveletnek a célja Emporia volt, 209-ben
Új-Karthágó (Cartagena), 205-ben pedig Cádiz került a rómaiak fennhatósága
alá. [10]
Két császári provincia jött létre i. e. 19-ben Augustus rendelkezése
alapján: Lusitania (központja: Emerita) és Tarraconensis (központja:
Tarraco). Baetica pedig szenátori tartományként (központja: Cordoba
[Corduba]) Hispania Ulteriorhoz tartozott, melynek másik része a fentebb
említett Lusitania volt. Tarraconensist pedig, amely felölelte a legnagyobb
területét a félszigetnek, Hispania Citeriornak nevezték. [11]
A rómaiak nem csak törvényeket hoztak spanyol földre, de jelentős
városalapítási hullám is jellemezte ott-tartózkodásukat. Blas Taracena
hektáronkénti 500 lakosú népsűrűséget feltételezett, és a városok közül
Méridának 60.000 lakosa volt, Córdobának 35.000, Tarragónának 30.000,
Zaragozának pedig 25.000. Általában a külső kerületek lakosait nem számolták
bele ezekbe az adatokba, az aránylag magas 500 fős népsűrűség is csak úgy
válik hihetővé, ha a "suburbia"-k lakosait is figyelembe vesszük. [12]
Csodálatra méltó volt ebben a tartományban is a rómaiak közlekedés-
szervező képessége; olyan utakat és hidakat alkottak, amelyek helyenként még
ma is használatosak (például a hidak közül
"Cordobában a Guadalquivir felett átívelő, vagy Méridában
a Guadiána feletti, Salamancában a Tormesen lévő, és más
egyebek." [13]).
Bizonyos források alapján következtethetünk a félsziget római kori
oktatásügyére. Itt is hasonló szervezeti felépítés és intézményrendszer
figyelhető meg, mint a római nevelés tekintetében, az oktatási tartalmak is
hasonlóak voltak, mint a birodalom más részein, sőt olyan "divatokat" is
átvettek mint például a görög származású nevelők (paedagógoszok) alkalmazása
a gazdag libertinusok gyermekei mellé.
Nemcsak kiváló írókat adott az ibériai terület a birodalomnak, mint
például Seneca, Lucanus, Martialis, Prudentius, de olyan neves pedagógiai
elmét is, mint Quintilianus, akinek a Szónoklattan című könyvén (kb. i. sz.
90) számos fiúgyermek nevelkedett. Menendez y Pleayo írta az "Esztétikai
eszmék története Spanyolországban" című könyvében Quintilianusról, hogy
«Quintilianus dicsősége, aki Berenice királynő védelmezője volt,
Domitianus unokatestvéreinek nevelője, a retorika első fizetett
tanára, akit közpénzből fizettek, amint erről a római irodalmi
annalesek tudósítanak; e dicsősége elsősorban azon a 12 könyvén
alapul, melyeket a "Szónok nevelése" címmel írt, és amely műve 20
évi oktatásának gyümölcse, és amely akár pedagógiai kurzusnak is
tekinthető, ugyanakkor nyelvtani értekezés és szabályos
irodalomkönyv ez.» [14]
Quintilianus i. sz. 35-ben született, Calagurrisban, de felsőbb
tanulmányait Rómában nyerte, Vespasianustól rendes évi fizetést kapott
(eleinte ügyvéd volt, majd a retorika ünnepelt tanára lett.). [15]
Az első jelentősebb oktatási központ a rómaiak alatt Osca (ma Huesca)
városában volt, Sertorius hozta létre görög és római tanárokkal. [16]
Augustus császár Zaragózában alapított iskolákat, de működtek hasonló
intézmények Cordobában, Itálicában, Méridában, Tarragonában, Saguntóban és
egyéb városokban is. Valószínűleg Cartagénában létezett egy olyan speciális
tanintézmény, ahol a rabszolgákat és a libertinusokat nevelték.
Damseaux és Solona leírták a római kori oktatás jellemzőit, és olyan
vonásokat említettek, melyek már kétségkívül előremutatnak a kora-középkori
neveléstörténethez, és mely adalékok semmiképpen nem mutatnak olyan
specifikumot, amelyben tetten érhetnénk a keltoibér sajátosságokat. Ennek
valószínűleg az volt az oka, hogy a félsziget ősi települései az évszázadok
alatt romanizálódtak, saját oktatási intézményekkel korábban alig
rendelkeztek, így e téren különösen könnyű lehetett a római kultúra
behatolása, a Keletebbre már meghonosodott oktatási szervezet és módszer
átvétele. Hispánia területeinek igazi virágzása Titus Vespasianus és Nerva
császárok idejében következett be, és
"Nerva halála után spanyol származású császárok egész sora
következett: Trajanus, Hadrianus, Marcus Aurelius és Teodosius,
akik szerették hazájukat, fejlesztették, dotálták a kultúrát, és
tudós kormányzókkal látták el a területet." [17]
A római uralom utolsó időszakában kötelezték a municipiumokat, hogy
költségvetésükből meghatározott összeget utaljanak a tanítók részére. Voltak
olyan pedagógusok, akiket hivatalosan, az állam alkalmazott, állandó
fizetéssel, és természetbeni (élelmiszer) juttatással. Annyi azonban kitűnik
a korabeli iratokból, hogy a kúriák gyakorta késlekedtek a fizetéssel, ezért
a tanítók többsége szánandó szegénységben élt. Ugyanakkor voltak a
városokban magántanárok is, akik iskolákat [18] nyitottak, és
tanítványaiktól kapták díjazásukat. A tanárokat grammatistának vagy
literátornak nevezték, ezen elnevezések nyilvánvalóan utalnak az oktatási
tartalomra, azaz a latin nyelv rendszerének és irodalmi művek
elsajátításának tényére. Körülbelül 6 évesen kerültek a kisfiúk iskolába -
az ókorban számos államban ez így volt -, ahol is írni-olvasni tanultak
először, később foglalkoztak magasabb tanulmányokkal. Csírájában már
létezett Hispániában is a 7 szabad művészet tárgyköre, de igazi
körvonalainak kibontakozása a középkor korai szakaszára tehető.
A tanulási tartalom legmagasabb szintjén pedig azok a tudományok
állottak, amelyek - szerte a Birodalomban - a tartományok szakember- és
értelmiségi-képzését biztosították, például a filozófia, a szónoklástan, az
orvostudomány, az építészet és a jogtudomány. [19]
JEGYZETEK (I)
[1] Anderle Ádám: Spanyolország története 6-7. o.
[2] Damseaux-Solana: 31. o. és
[3] Damseaux-Solana... i. m., 31. o. és
Anderle Ádám.... i. m., 6. o.
[4] Historia social y economica de Espa¤a y America I. dir.: J. Vicens
Vives, Barcelona, 1982. 47. o.
[5] Uott., 53. o.
[6] Uott., 66. o.
[7] Damseaux-Solana... i. m., 53. o.
[8] Uott., 53. o.
[9] Historia social y economica... i. m., 81. o.
[10] Uott., 111-112. o. és
Nueva Enciclopedia Larousse, Atlas historico. dir.: Pierre Vidal-
Naquet, Planeta, Barcelona-Madrid-Bogotá-Buenos Aires-Caracas-México-
Santiago de Chile, 1988., 79. o.
[11] Nueva Enciclopedia... i. m., 79. o.
Anderle Ádám is írt fentebb említett munkájában a római közigazgatási
beosztásról, ő azonban Tarraconensist nem is említi meg, és Baeticát
és Luisitaniát Hispania Citeriorhoz sorolja. i. m., 7. o.
[12] Historia social y economica... i. m., 127. o.
[13] Uott., 150. o.
[14] Damseaux-Solana... i. m., 68. o.
[15] Fináczy Ernő: Az ókori nevelés története. Bp., 1906., 260-273. o.
[16] Damseaux-Solana... i. m., 68. o.
[17] Uott., 69. o.
[18] Uott., 68. o.
[19] A római nevelés korszakairól és oktatási tartalmáról a magyarul
megjelent összefoglaló munkák közül kétségkívül legteljesebb: Fináczy
Ernő: Az ókori nevelés története (Bp., 1906., 199-275. o.) című
munkája.
II. A kereszténység és a vizigót-periódus
A kereszténység terjedése Hispániában is a Krisztus utáni első századokra
datálható, csakúgy, mint a Birodalom más tartományaiban. A folyamat legelső
lépései azonban a Pireneusok és Gibraltár között nem ismeretesek. A legtöbb
legenda a térítésekkel kapcsolatosan Szent Jakab feltételezett érkezéséhez
kapcsolódik, illetve a "Hét Apostoli Személy"-nek nevezett prédikátorokhoz,
akik a déli vidékek nagy részét evangelizálták.
Valójában az az igazság, hogy
"az első keresztények, akik az Evangéliumot hirdetni jöttek,
apostolok és jól ismert szentek voltak vagy homályba vesző és
névtelen misszionáriusai az új vallásnak." [1]
A spanyol származású Cordobai püspök, Osio, aki a konstantinápolyi
udvarban volt tanácsadó, sokat tevékenykedett a keresztény államvallás
elfogadtatása érdekében. Spanyol történészek szerint jelentős szerepe volt a
313-as milánói ediktum kiadásában, valamint a 325-ös niceai zsinat
összehívásában és levezetésében, melyen ő elnökölt. [2]
A félszigeten és a Baleári-szigeteken (Mallorcán és Menorcán) számos
nyoma maradt a kora-középkori (III-IV. századi) építészetnek, és mind ebből,
mind pedig korábban a mártírhalált szenvedett emberek származási helyéről
következtethetünk arra, hogy a kereszténység eszméje egész Hispániát
behálózta. Miguel Tarradell történész szerint a régészeti leletek (például a
bazilikák vagy templomok maradványai) azt mutatják, hogy főleg a mediterrán
partok mentén voltak jelentősebb keresztény építkezések.
"Bizonyos esetekben jelenlegi templomok alatt találhatóak (az
egykori romok), mely bizonyíték arra, hogy a kultusznak ugyanazon a
helyen igen hosszú folytonossága mutatható ki. Más esetekben a
helyek később elhagyottakká váltak." [3]
A keresztény vallás kifejlődése nagyjából a "vizigót"-periódusnak
nevezett időszakra esett, amely elnevezés ugyancsak vitatható. A 409-es évre
datálható az a benyomulás, amikor a szvévekből, alánokból, vandálokból és
egyéb etnikumokból álló barbár népek átlépték a Pireneusokat, és a római
császár, akinek hatalma birodalma több pontján megingott, a vizigótokat
hívta segítségül, akik a barbár népek közül a legerősebbek voltak. 507-ig
több ízben harcoltak Hispániában a rómaiak oldalán, a barbár népek ellen,
ezen évben azonban vereséget szenvedtek a frankoktól, és végleg áttelepültek
Hispániába. [4]
A VI. század végén Leovigild Toledóban rendezte be székhelyét (573-586),
amely város a vizigótok megjelenéséig meglehetősen kicsi volt és más római-
kori városokkal összevetve eléggé jelentéktelen.
A vizigótok hispániai uralma szorosan összefüggött a kereszténység
megszilárdulásával, mert nemcsak gazdasági-társadalmi tekintetben rendezték
át az államot (például saját pénzt vertek, felállították az udvari
hivatalnok-szervezetet), hanem adoptálták a katolicizmust és a püspökségekre
támaszkodtak, valamint az egyház (a toledói zsinatok [5]) jelentették a
lépéseket egy "életképes állam létrehozásához". [6]
A gótok akik a legműveltebbek és legfejlettebbek voltak a barbárok
között, megszilárdították a félszigeten a békét, és - bár sem számuk nem
volt jelentős a hispano-román lakossághoz képest, sem uralkodásuk ideje nem
túl hosszas (711-ig, az arab invázió megindulásáig tartott) - mégis
elmondható róluk, hogy lerakták az államszervezet alapjait, hogy
"módosítsák barbár szokásaikat, megtagadják az arianizmust, és
érdeklődjenek a tudományok és művészetek iránt." [7]
A vizigót időszakban - a barbár hódítások eredményeként - jelentősen
hanyatlott a római-kori kultúra. Eltűntek az előző korszak iskolái, az
oktatást csak a templomok és kolostorok belsejében folytatták, mert csak ott
voltak eléggé nyugodt körülmények a szellemi elmélyüléshez. [8] Sok időre
volt szükség ahhoz, hogy a tudományos élet újból fellendüljön, néhány
városban indult csak el a folyamat, amely aztán hamar kibontakozott, mint
például Toledóban és Sevillában, vagy más csomópontokban, mint például
Zaragoza. [9]
Az egyház igyekezett az iskolák hiányát orvosolni, és - amint Nyugat-
Európa más részein is, ahol a római Impérium összeomlott - lassanként a
plébániák és székesegyházak mellett létrejöttek azok az iskolák, ahol azokat
a fiatal férfiakat tanították, akiket papi hivatásra készítettek elő, és itt
próbálták megőrízni azokat a szellemi kincseket és örökséget, amelyek a
klasszikus antikvitás korából megmaradtak. [10]
A tananyag tartalmát tekintve tehetünk néhány megállapítást. Az egyházi
oktatás, mivel végső célja a vallásos életre felkészítés illetve a hit
terjesztésére és ápolására képes papok nevelése volt, alapvetően a püspökök
által szerkesztett katekizmuson, a betűvetés és olvasás megtanulásán
nyugodott. Ettől az időszaktól vezették be a fiúk különválasztását a
leányoktól (akiknek csak igen kis része vett részt az oktatásban). Damseaux
és Solana szerint ez amiatt volt így, mert a gótok eltérően vélekedtek a nő
szerepéről, társadalmi helyéről, így őt a keresztény erények közé
szorították vissza. [11]
A vizigót-korszakban több nyelv volt használatos Hispániában. Egyik
természetesen a latin, amely a legelterjedtebb volt a félszigeten, de a
hódításokkal járó hanyatlás e tekintetben is éreztette hatását, a klasszikus
latin ugyanis egyrészt meglehetősen vulgarizálódott, és vizigót szavakkal
bővült, mintegy alapul szolgálva a VII. századtól kibontakozó ősi spanyol
nyelvnek, másrészt pedig egy "alacsony szintű latin" ("bajo latin") nyelvet
használtak az írástudó rétegek. [12] Természetesen a hódítók nyelve a gót
volt, és különálló nyelvként kell megkülönböztetnünk ebben az időszakban a
baszkot is. [13] Ugyanakkor a zsidó családok - akiknek gyermekei speciális
"akadémiákon" tanultak, ahol olvasták és kommentárokkal látták el a
törvénykönyveket - héberül beszéltek.
Andalúzia és Murcia területén pedig igen elterjedt volt a görög
nyelv használata, minthogy e területeken hosszabb időn át a bizánciak
uralkodtak. [14] A vizigót időszakban számos író, tudós és egyházférfi
tevékenykedett a félszigeten, akiknek műveiből megismerhetjük a korabeli
történéseket, gondolkodásmódot és tudományos eredményeket. A korszak írói
szinte valamennyien vallásos emberek voltak, némelyikük olyan hírnévre tett
szert (például Sevillai Szent Izidor), mely az eltelt évezredek alatt sem
homályosult el.
Néhány nevet szeretnénk csak e helyütt megemlíteni, olyan szerzőkét, akik
sokat foglalkoztak hazájuk történetének megörökítésével vagy irodalmi
műveket alkottak, és akiknek munkáiból bizonyára Izidor is merített. Paolo
Orosio, lusitaniai pap, akinek Commonitorium című műve a legjelentősebb.
Draconcio, aki andalúziai költő volt, a De Deo című poéma szerzője; Orencio,
aki valószínűleg Iliberisben született, aki számos hexameterben írott
himnuszával, melyeket a keresztény kötelezettségről alkotott, írta be nevét
a spanyol irodalom történetébe, valamint Orationes (Imádságok) című
értekezésével. Idacio (395-470), Chaves püspöke, gallego volt. Keleten járt,
és ismerte Szent Jeromost, valamint Szent León pápát. Barátja Santo Toribio
de Astorga volt, mindketten harcoltak (miként Orisio is) Priscilianus tanai
és követői ellen.
Szent Márton Dumieuse író és könyvrajongó nemes volt, aki Pannónia
területéről származott. Az 550-es években érkezett Galíciába, miután
végigjárta Kelet szent helyeit. Szent Izidor szerint korának egyik legjobb
írástudója volt. Megalapította Dumio apátságát. Különböző misztikus és
erkölcstani műveket írt, és lefordította latinra a keleti egyházatyák görög
nyelvű rövidebb műveit, szentenciáit. Formula vitae honestal című munkája,
melyet Izidor is idéz, Seneca hatását tükrözi. További munkái: Pro
repellenda actantia, De superbia, Exhortatio humilitatis, De Pascha, De
Correctione rusticorum, De Ira, stb. [15]
Mielőtt Szent Izidor életművével foglalkoznánk, feltétlenül szólnunk kell
egyik fivéréről, Szent Leandróról (549-600 vagy 601), aki nemcsak Izidor
felnevelésében vett részt, de szellemiekben is sokat köszönhetett neki
öccse, aki követte őt Hispalis (Sevilla) püspöki székében.
Leonardo több évig élt a bizánci udvarban, ahol a kor nagy alakjaival
kötött ismeretséget, mint pl. Gregoriusz Magnus-szal. Már itt írt néhány
művet. Spanyol földre visszatérve az oktatás szervezésében is részt vett, és
őt tartják a "vizigótok apostolának". Nem maradt fenn sok műve, mert sokkal
inkább gyakorlati tettek jellemezték; költő volt, zsoltárokat fordított
latinra. Leánytestvérének, Szent Florentinának ajánlotta a De institutione
virginum et de contemptu mundi című munkáját. [16]
Anderle Ádám írta, hogy
"Sevillai Izidor és testvérei tevékenysége a VI-VII. századi
Vizigót Hispániában (a római örökség legszebb példája)". [17]
Szent Izidort számos vonatkozás alapján felidézhetjük, műveinek és tetteinek
sokasága olyan személyt tár elénk, aki - valamennyi életrajzírója szerint -
nemcsak egyházfő volt (Sevilla püspöke bátyja örökében), hanem író,
teológus, pedagógus, moralista, filozófus és sorolhatnánk még erényeit más
tudományokat illetően is.
Születésének pontos dátuma vitatott, szinte valamennyi spanyol (és
magyar) nyelvű munkában más évszám szerepel. Anderle Ádám az 556-os évet
jelölte meg munkájában, [18] Zuluaga és Díaz egyaránt 560-ra teszik
születését, [19] az egyik legalaposabb spanyol történeti munka a szövegben
570-et ír, a Szent Izidort ábrázoló kép alatt viszont az 560-as év
szerepel. [20] Egy Redl Károly által válogatott esztétikai szöveggyűjtemény
pedig egyértelműen 570-re teszi a nagy tudós és egyházférfi születését. [21]
Születésének helye Cartagéna, nem itt nevelkedett azonban, hanem egy
sevillai kolostorban, melyet bátyja alapított.
"Szent Leonárdó bölcsen irányította nevelését, mely
megerősítette, hogy Izidor, tanulmányainak első éveiben, nem volt
nagyobb szorgalmatossági próbáknak kitéve, ... kiemelkedett társai
közül, nagy tehetséget mutatott, és könnyedén használta a
tudományos és pedagógiai nyelvezetet." [22]
A 619-es II. toledói és a 633-as IV. toledói zsinatnak is vezetője volt.
Hosszú élete során mindvégig a klérus műveltségének emelésével és az egyház
megfelelő rendjének kialakításával foglalkozott.
"Szenvedélyes és érzelmes jelleme volt, bensőséges kapcsolatban
állott Mérida püspökével, Masonával, Toledóban Eladioval, és
Zaragozából Braulióval", [23]
ez utóbbitól főként a hazaszeretetet vette át, melyet összefoglalt a
"Vizigótok, Vandálok és Szvévek története" című munkájában. Izidor 636-ban
halt meg, a sevillai katedrálisban helyezték nyugalomba, ahonnan 1063-ban
vitték át León városába.
Izidor valóban sokoldalú tudós volt. Abban állt leginkább jelentősége,
hogy közvetítette a középkori kultúrának azt az ókori tudásanyagot, melyet
megismert; nem volt mindig újító elme, hanem inkább rendszerező-összegző
munkássága jelentős. Számos írásában - így a későbbi enciklopédiaként
forgatott, talán legteljesebb Etimológiák címűben is - egybefoglalta azt a
hatalmas anyagot, amely születéséig és működéséig az ókori és kora-középkori
tudományok termékeként keletkezett. Egyéb műveiben is megcsillogtatta széles
műveltségét, például a Spanyol Egyház törvényeinek gyűjteménye vagy az
Egyházi hivatalok címűben, melyek egyházszervezői tevékenységének termékei;
illetve a Szentenciák, az Értekezések az erkölcsről címűek soraiban, melyek
etikai fogantatásúak.
Történetírói munkásságának nemcsak a fentebb említett Gótok, Vandálok és
Szvévek története állít emléket, de a Világ Krónikája című is. [24]
Izidor pedagógiai jelentősége nem csupán abban állt, hogy könyveivel
tartalmat szabott a középkori oktatásnak, de maradtak ránk kifejezetten
pedagógiai munkái is, mint például a Bética-i (andalúziai) szerzetesek
számára írt szabályok (Regula monachorum). E munkájában is megjelennek az
alábbi tárgykörök, mint az oktatás fontos részei: filozófia, fizika,
jog, teológia, bibliai történelem, Szentírás, grammatika és egyéb
olvasmányok. [25] Izidort főleg a szerzetesek intellektuális képzése
érdekelte, a kolostorban és az azon kívül élő gyermekeké. Úgy vélte, ezeknek
a gyerekeknek a képzésére kell tartani egy szentéletű, tudós és érett korú
szerzetest, aki megtanítja őket a betűvetésre, és jó erényekre neveli. A
szerzetesi nevelés időbeosztására is javaslatot tett: úgy vélte, hogy a
fiúknak tetemes időt kell fordítaniuk a szellemi munkálkodásra: nyáron napi
3-4 órát, télen pedig 5-6-ot. [26]
Nemcsak elméletben foglalkozott Izidor a szerzetesek nevelésével, hanem
gyakorlatban is: Sevillában is kolostori iskolát állított fel, és ő maga
gondoskodott a tanárok személyéről. (Zuluaga szerint a szerzetesség
intézményét spanyol földön az V. században Donato vezette be, aki a
cartagénai tartományban megalapította Servitano kolostorát. Mindez bizonyára
nagy hatással volt Izidorra is, valamint a többi kolostori és székesegyházi
iskolára is, [27] úgy szervezete, mint tartalma. A pogány és eretnek művek
tanulmányozásával kapcsolatosan Izidor azt ajánlotta a szerzeteseknek, hogy
kerüljék azokat, mert
"jobb nem ismerni veszélyes dogmáikat, mint kísérletezés közben
tévedésbe esni". [28]
Valamennyi elemzője és méltatója egyetért abban, hogy Sevillai Szent
Izidor munkái közül mind terjedelmével (20 könyv) mind pedig tudományos
jelentőségével kiemelkedik az Etimológiák című műve, amelyben egyrészt a 7
szabad művészet tárgyairól értekezett, másrészt a legkülönfélébb tudományos
témákról. Zuluaga szerint ez a mű olyannyira mérföldkő volt a nyugat-európai
kultúra történetében, hogy a középkorban a Biblia után a legtöbbet forgatott
mű volt, a Szentírás után a legtöbb másolatot készítettek róla a reneszánsz
kezdetéig. [29]
Az Etimológiák (Originum sive Etymologiarum libri XX) vagy Eredetek
könyve latin nyelven íródott, és leginkább Cassiodorus és Boethius hatása
érződik a művön - más ókori szerzők mellett, mint például Platon és
Arisztotelész. Az enciklopedikus mű az alábbi főbb könyvekre tagolódik:
I. Grammatika;
II. Retorika és dialektika;
III. Aritmetika, Geometria, Múzika és Asztronómia;
IV. Orvostudomány;
V. Jogtudomány és Kronológia;
VI. Szentírás és más könyvek;
VII. Teológia;
VIII. Kánonjog és szekták;
IX. Politika és Szociológia (De Linguis Gentibus,
Regnis, Militia, Civibus, Affinitatibus);
X. Lexikológia;
XI. Anatómia;
XII. Zoológia;
XIII.
és XIV. Geográfia
(De Mundo et martibus és De Terra et partibus);
XV. Építészet és földmérés;
XVI. Ásványtan, Súly- és mértékrendszer;
XVII. Mezőgazdaság;
XVIII. Hadsereg;
XIX. Tengerészet;
XX. Kézműves művészetek. [30]
Izidor forrásait 3 nagyobb csoportra lehet osztani: a bibliai
származásúak, az egyházatyák tollából valók (Higinius, Augustinus, Ambrosius
és Lactancius) és a görög-római szerzők öröksége.
Montero Díaz így írt Izidorról az Etimológiák című művet elemezve:
"Szent Izidor az egyik a legkiemelkedőbb középkori
tanítómesterek közül... A teológiai, egyházjogi,
természettudományos és filozófikus gondolkodást a XII. századig az
izidorizmus hatotta át. Döntő volt hatása a teológia fejlődésében,
a világról alkotott elképzelések vonatkozásában, a skolasztikus
módszerek kialakulása esetében. Úgy lehet őt tekinteni, mint az
utolsó egyházatyát..., és ugyanakkor mint az első, sajátosan
középkori filozófust. Az antikvitás legnagyobb tanítványa, és a
középkor legnagyobb tanára." [31]
Izidor sokat elmélkedett magáról az emberről, és - mint más esetben is -
az ember személyiségéről szólva is gyakran láthatóak a párhuzamok Augustinus
gondolkodásmódjával. Izidor szerint az ember nem más, mint egy Isten által
teremtett, összefogott szintézis, bizonyos értelemben magának a kozmikus
valóságnak a szintézise. Testből (homo exterior) és lélekből (homo interior)
áll. A test ugyanabból a 4 elemből áll, melyek a világ ősanyagát is
alkották: víz, levegő, tűz és föld. (Erős görög hatás érezhető!)
A lélek
"test nélküli szubsztancia, intellektuális, észbeli,
láthatatlan, mozgó, halhatatlan, eredetét tekintve ismeretlen..."
Amint Díaz megállapította, Izidor számára a lélek nem az isteni szubsztancia
része, és nem is a természeté, funkciói sajátos létformájából erednek:
érezni, emlékezni, gondolkodni, szeretni... [32]
Izidor - életművének fenti vázlatos és korántsem teljes bemutatása
alapján is látható - korának valóban kiemelkedő elméje lehetett, és ez áll
pedagógiai működésére is. Olyannak tartják őt spanyol földön, akinek
jelentősége csak olyan nagy tudósokhoz volt mérhető az adott korban, mint
például: Cassiodorus az V. századi Itáliában, vagy Martianus Capella az V.
századi Észak-Afrikában, Beda Venerabilis a VIII. századi Nagy-Britanniában,
Alcuin Nagy Károly VIII. századi udvarában vagy a IX. században Rabano Mauro
német földön. [33]
Gregorius pápa és a VIII. toledói zsinat "kiemelkedő doktornak" nevezte
őt, aki
"a katolikus egyház dicsősége, a legtudósabb férfi, aki ismert
volt és bevilágította az elmúlt századokat, és akinek nevét sohasem
szabad tisztelet nélkül kiejteni". [34]
XIII. Inocent (Ince) pápa 1722-ben az "Egyház doktora" címet adományozta
Izidornak.
JEGYZETEK (II)
[1] Historia social y economica... i. m., 169. o.
[2] Damseaux-Solana... i. m., 81-82. o
[3] Historia social y economica... i. m., 173. o.
[4] Uott., 179. o. és
Anderle Ádám.... i. m., 13. o.
[5] Tizennyolc alkalommal tartottak zsinatot Toledóban a vizigót periódus
előtt, ill. alatt az alábbi években:
I. - 400 (*) VI. - 638 XI. - 675 XVI. - 693
II. - 527 VII. - 646 XII. - 681 XVII. - 694
III. - 589 VIII. - 653 XIII. - 683 XVIII. - 702
IV. - 633 IX. - 655 XIV. - 684
V. - 636 X. - 656 XV. - 688
(*) (Az első zsinatot még a hispáno-római korban rendezték, a II-at
már Amalaric idejében, aki az első vizigót király volt Toledóban.
A XVIII-t Witiza, utolsó vizigót uralkodó alatt, és a következőt
már 711-ben, "Spanyolország elvesztésének" idejében)
In: Historia de Espa¤a (Gran historia general de los pueblos hispanos)
II. - La alta edad media (siglos V al XIII.) dir.: Luis Pericot
García, Instituto Gallach, Barcelona, 1970., 88. o.
[6] Historia social y economica... i. m., 180. o.
[7] Damseaux-Solana... i. m., 81-82. o
[8] Historia de Espa¤a II. ... i. m., 90. o.
[9] Uott., 90. o.
[10] Damseaux-Solana... i. m., 104. o
[11] Uott., 106. o.
[12] José García López: Historia de la literatura espa¤ola. ed.: Vicens
Vives; Barcelona, 1986., 17. o.
[13] Historia de Espa¤a II. ... i. m., 90. o.
[14] Uott., 92. o.
[15] Uott., 92. o.
[16] Uott., 94. o.
[17] Anderle Ádám... i. m., 12. o.
[18] Uott., 12. o.
[19] Zuluaga, Isabel Gutierrez: Historia de la educación. Madrid, 1970.,
149. o. és
Alfonso Capitán Díaz: Historia del pensamiento pedagogico en Europa.
Dykinson, Madrid, 1991., 172. o.
[20] Historia de Espa¤a II. ... i. m., 93-94. o.
[21] Az égi és a földi szépről. Gondolat, Bp., 1989., 168. o.
[22] Historia de Espa¤a II. ... i. m., 95-96. o.
[23] Uott., 96. o.
[24] Izidor műveinek címét idézi: Damseaux-Solana... i. m., 106. o.
[25] Alfonso Capitán Díaz... i. m., 172. o.
[26] Zuluaga, Isabel Gutierrez... i. m., 150. o.
[27] Uott., 149. o.
[28] Izidor: Regula monachorum Idézi: Alfonso Capitán Díaz... i. m.,
172. o.
[29] Zuluaga, Isabel Gutierrez... i. m., 150. o.
[30] Historia de Espa¤a II. ... i. m., 96. o.
[31] Montero Díaz: Introducción a las Etimologias. Madrid, 1951., 66. o.
[32] Alfonso Capitán Díaz... i. m., 172. o.
[33] Historia de Espa¤a II. ... i. m., 98. o.
[34] Uott., 96. o.
III. A spanyol nevelésügy helyzete az arab periódusban
A spanyol történészek szemlélete nem egységes az arab periódus
megítélését illetően. Bár abban többé-kevésbé egyetértenek a kutatók, hogy
az al-Andalúsznak nevezett térség városaiban és falvaiban virágzott a
mezőgazdaság, az ipar, a művészetek és a tudományok, mégis helyenként
érződik ennek a spanyol-arab kultúrának "megvetése", a muzulmánok szerepének
és az ibériai kultúrára gyakorolt hatásának kisebbítése vagy elhallgatása.
A magyar köztudatban is erősen ez a - keresztény gondolkodók által
kialakított - kép élt a spanyol arabokról, egészen Goldziher Ignác 1876-ban
elhangzott akadémiai székfoglalójáig. Ő például ezt mondta magasszintű
tudományos igényeket kielégítő beszédében:
"Kétségtelen és eltagadhatatlan jelenség, hogy azon művelődési
állapotoknak javításában, melyekben Európát a 9. században
találjuk, a spanyol arabságnak elvitathatatlan nagy és maradandó
érdemei vannak, (...) bátran állíthatjuk azt, hogy azon négy
évszázadnak, melyben Andalúsziát mint mohamedán provinciát
ismerjük, az európai irodalomra, gondolkodásra és társadalomra,
egyszóval az európai kultúréletre döntő befolyása volt." [1]
Brentjes véleménye szerint az arabok révén került Spanyolországba a
cukornád, a pálmakultúra és a selyemhernyó tenyésztés.
"A spanyol selyemipar és hamarosan a fazekas-művészet is nagy
hatással volt Európára. (...) Jó hírük volt az elefántcsontfaragó
műhelyeknek. Legszebb munkáik, szelencék, ékszerdobozok, hamarosan
a királyok és templomok megbecsült kincseihez tartoztak. Ezek a
faragások egyesítették a gazdag ornamentális motívumokat a
figurális ábrázolással." [2]
Az európai kultúra is sokat köszönhet az arabságnak, Spanyolország
azonban kultúrájának jelentős részét. Először is óriási volt a nyelvi hatás,
tetemes mennyiségű arab szót ültettek át nyelvükbe a félsziget lakói, miként
ezt Anderle Ádám is idézi. [3]
De jelen van ma is az arab hatás a költészetben és a zenében (gondolok
itt például a Spanyolország-szerte honos és közkedvelt improvizatív
szereplésre [pl. lakodalmakon, Nagyhéten, a körmenetek alkalmával]).
Hatással volt a muzulmán divat a spanyolok ruházkodására, az afrikai izlés
az ibér konyhaművészetre (méz, tojásfehérje, mandula, sáfrány, stb.
használata), és még hosszasan sorolhatnánk az átvett és máig megőrzött arab
és berber hatásokat.
A tudományokat illetően az andalúziai iszlám kultúra közvetítő szerepét
számos tudós kiemeli. Egyrészt kapocs volt ez a térség a görög-keresztény-
zsidó kultúrkör és a muzulmán világ között, másrészt pedig összekötötte az
európai kontinenset Ázsiával és Afrikával. Több spanyol kutató leszögezi,
hogy a muzulmánok sikereiket és terjeszkedésüket a félszigeten nem
utolsósorban annak köszönhették, hogy toleránsok voltak a keresztényekkel és
zsidókkal szemben, nem rombolták a spanyol településeket, hanem csodálták az
ibériai építészetet, tisztelték és nagyra értékelték a városok közigazgatási
szervezetét. [4] Keveredtek a félsziget lakóival (spanyol keresztény nőkkel
házasodtak), és tisztelték a "meghódítottak" szokásait. Valószínűleg ennek
köszönhetően bizonyos városokban fennmaradtak keresztény iskolák, például
Cordobában és Toledóban, illetve keresztény uralkodók is tartottak mohamedán
tudósokat, fordítókat, például X. Alfonz (1221-1284).
Ezen iskolák és fordítói hivatalok mellett azonban az arabok hasonló
intézményei voltak jelen sokkal jelentősebb számmal. A XI. századig Cordoba
volt az a szellemi központ, amely a függetlenné vált kalifátus fővárosaként
vonzotta a Keletről jött tudósokat. Cordoba területe 6 km-es átmérőjű kör
volt, 21 külvárosi kerülettel, melyek körülvették a várost, és több mint egy
milliós (mások szerint félmilliós) összlakossággal. [5] Közel 900 fürdőház
és más közintézmény volt a városban, és 600 mecset és könyvtár. [6] A
mecsetek itt is - mint másutt is az arab világban - egyben oktatási
központok voltak, ahol mindenki, aki kívánta, tanulhatott.
A VIII. században, az Omajjadák ibériai uralkodásának kezdetén a spanyol
városokban is viszhangra találtak azok a jogi iskolák, melyek az iszlám
törvényeinek értelmezésével foglalkoztak Keleten. Malik B. Anas, a malikita
tudós, járt Cordobában, I. Hisam uralkodása (788-796) alatt. Ő azt hirdette,
hogy a Korán interpretálásának a joga a medinai jogi tanács feladata. [7]
A cordobai kulturális élet csúcspontja azonban nem a VIII. század volt,
hanem a IX-X. század, különösen III. 'Abd al-Rahman (912-961) és fia, II.
al-Hakam (961-976) uralkodásának ideje. III. 'Abd al-Rahman muzulmán
tudósokat hozatott Keletről, valamint Cordobában ingyenes iskolákat
létesített, számos középszintű iskolát és akadémiát is, melyek olyan nagy
hírnévre tettek szert, hogy számos keresztény ifjú - még Közép-Európából is
- ide jött tanulni. [8]
Az oktatott tudományok pedig az algebra, a fizika, az orvostudomány, a
filozófia, a csillagászat, a jogtudomány voltak. E tudományokat azért
művelték al-Andalúszban különösen magas szinten, mert az Indiáig terjedő
arab kultúra minden hatást befogadott és magába szívott. Kapcsolatban
állottak a hindu, a bizánci, az alexandriai tudósokkal, sőt a mezopotámiai
templomok tudományait is megismerték. [9]
II. al-Hakam a szegények számára is hozott létre iskolákat. Az ő idejében
a tanárok többsége közalkalmazott volt, fizetést vagy a kalifától vagy
diákjaiktól kaptak, ezért cserében megtanították őket a Korán strófáinak
elmondására, az írás-olvasás alapműveletére és bizonyos számolási
feladatokra. [10] Damseaux és Solana leírása szerint a gyerekek az iskolai
feladatok teljesítésére csiszolt fából készült táblácskákat használtak,
amelyre kihegyezett, tintába mártott náddal írtak, és a feladat elkészítése
után letörölték a táblát. [11]
A szervezett oktatást is II. al-Hakamnak kellett volna megteremteni, mert
az oktatás folyamatos, egymásra épülő lépcsőfokai nagyrészt hiányoztak, apja
minden próbálkozása ellenére, ő sem végezte be azonban művét, mert halála
kezdeményezéseinek véget vetett.
Az alapszintű oktatás spanyol területeken is úgy alakult, mint másutt, az
iszlám-hóditotta területeken: egyrészt a Korán írását és olvasását
jelentette, melyhez spanyol tanítók a költészet elemeit is hozzátoldották,
valamint az arab nyelvtan alapjainak a memorizálását. Az egyik spanyol
történeti monográfia írója szerint az alapismeretek levelek fogalmazásával
és arab elemi geometriai feladatokkal is kiegészültek. [12]
Az elemi iskolák tanárainak nem volt szükséges képesítési bizonyítvány
ahhoz, hogy hivatásukat gyakorolják, közvetlenül a szülők kívánságait
teljesítették az anyag, az idő és az oktatási mód megválasztásánál. [13] Az
apák és tanárok között a megegyezés magánjellegű és szabad formájú volt (12
hónapra kötötték), ennek ellenére az alapszintű oktatás olyan elterjedt volt
Atkinson szerint, hogy a kor Európájában sehol nem volt olyan magas az írni-
olvasni tudók száma, mint Spanyolországban. [14]
A tanárnak fizetett honorárium vagy fizetés részben pénz volt, melyet
havonta átadtak, másrészt rendszeres volt 2-3 arroba [15] gabona és 1/2
arroba olaj kifizetése a tanítónak. A tanító a fizetség ellenében megígérte,
hogy minden erejével és buzgalmával azon lesz, hogy a gyermek megtanulja a
szerződésben foglalt Korán-részeket. [16]
Ennél a pontnál kell megemlítenünk a nyelvhasználatot, mely hivatalosan -
csakúgy, mint a többi iszlám országban - az arab nyelv használatát
jelentette. Ezt használták nem csak a vallási szertartások alkalmával, de a
politikai természetű ügyek intézésénél is. Ezért a spanyoloknak is szükséges
volt az arab nyelv elsajátítása, de ez nem jelentette természetesen azt,
hogy csakis ezt használták. Ribera kutatásai alapján belátható, hogy
"a muzulmán Spanyolországban (léteztek) nagy számban egy román
nyelv maradványai a római gúnynevek nagy részénél, sok lekicsinylő
szónál, melyeket a tudós emberekre és a császárság nagyobb
méltóságaira alkalmaztak (...) egy cordobai jegyzőt «Tevének» vagy
egy Almanzor-i költőt «Csacsinak» és a királyi család egyik tagját
«Száraz Kő»-nek nevezték..." [17]
Anderle Ádám idéz művében egy keresztény hívőt al-Azafi korából, aki
szerint sok tehetséges fiatal jobban tud arabul és jobban ismeri az arab
irodalmat, mint saját egyházi nyelvét, azaz a latint. [18]
A népesség keveredése és a vegyes házasságok eredménye volt egy olyan
arab dialektus kialakulása Spanyolországban, melyről feltételezhető, hogy
Keleten nem is értették meg. [19]
A felsőbb szintű oktatásnak sem anyagát, sem az oktatás rendjét nem
ismerjük pontosan.
"Nagy jelentőségű volt a prófétai hagyományok tanulmányozása,
mely alaptudományként szolgált az iszlám vallás megismeréséhez." [20]
Eleinte szóban történt a tradíciók átadása, amikor pedig már léteztek írott
gyűjtemények, a professzor azt felolvasta, a diákok pedig lemásolták, még
később pedig a tanár könyvének tanulása következett. [21]
"Ez az oktatási mód annyira jól kifejlesztette a memóriát, hogy
mesélnek olyan csodás esetekről, amikor valaki kívülről tudta a
mintegy 2500 oldalas «Dalok könyvét», melyet Isfahani szerzett,
vagy fejből diktálta (valaki) az Almodawana-t vagy Almoata-t, vagy
a cordobai piacon a szőlő- és fügeárus képes volt idézni al-Nahás
«A Korán érzései» című művéből." [22]
Az első iszlám felsőoktatási központok spanyol földön a X-XI. században
kezdtek körvonalazódni, de ezeket korántsem olyan szervezetként kell
elképzelnünk mint a keresztény Európa egyetemeit. A kiskirályságok idején, a
XI. századtól megsokszorozódott az akadémiák és vidéki iskolák száma. A
felsőfokú oktatás tanárait óriási tisztelet övezte, a legragyogóbb sorsuk
volt a muzulmán társadalomban. [23]
Vitatható Díaz szerint, hogy a Föld első egyeteme az 1065-ben létrejött
bagdadi intézmény volt, avagy már ezt megelőzően, a II. Hixem uralkodása
(976-1009) alatt működött cordobai Madraszát is annak tekinthetjük. [24] A
cordobai intézmény működését vizsgálva azt láthatjuk, hogy a diákok -
befejezve itt tanulmányaikat - valamennyi tananyagból "diplomát" kaptak
(iyaza), mellyel jogot nyertek arra, hogy tanítsák is megszerzett
ismereteiket. [25] Cordobában az alábbi tantárgyakat tanították:
"Filológiai exegézis és a Korán szövegeinek interpretálása;
teológia (ilm), iszlám Hagyományok (hadith), jog és jogi gyakorlat
(xara és zemna); orvostudomány, klinikum, sebészet és más
segédismeretek; irodalmi tanulmányok: grammatika (nahn) és
kritikai-retorikai szövegelemzés (adab); asztronómia; zene;
aritmetika, algebra, geometria; filozófia." [26]
Több neveléstörténész említi még a botanikát, melyet szintén magas szinten
tanítottak.
A cordobai iskolák mellett virágzottak még a Sevillában, Toledóban és
Valenciában felállított intézmények; [27] a cordobai "egyetemen" kívül
Fezben (Mofádd alapítása), Almeríában (Dalias alapítása), Granadában (Reduán
alapítása) is magasszintű felsőoktatás folyt, ám Cordoba rangjával egyetlen
spanyol intézmény sem vetekedhetett. Cordobát csak az arab világ más,
Keleten lévő iskoláival lehet összevetni, úgymint a bagdadival, a kairóival,
az alexandriaival és a bászraival. [28]
Valamennyi nevelés- és művelődéstörténész kiemelten figyelmet fordít a
korabeli iszlám könyvtárhálózat létezésére, amelynek nem csekély szerepe
volt az iskolák működésének biztosításában, a tudományok virágzásában, az
antik kultúra megőrzésében. A könyvek terjedése - miután az Omajjádák
megszilárdították hatalmukat és békét biztosítottak a félsziget lakóinak -
igen gyors volt, azonnal követte a népesség növekedését, hiszen a könyvek,
melyekből a mecsetekben felolvastak, az iszlám hit és kultúra terjesztésének
legfontosabb eszközei voltak. Mint általában a kultúrának, úgy a
könyvtáraknak is Cordoba volt a központja, lévén ez a város a kalifa
székhelye. II. al-Hakamról elmondhatjuk, hogy a legnagyobb bibliofil
személyiség volt a kalifák sorában. Az ő uralkodása alatt a három legnagyobb
cordobai könyvtárat egyesítették, és az így létrejött csodálatosan gazdag
intézmény 400 ezer kötetet számlált. A könyvtár őrévé a kalifa egy eunuchot
tett meg, akinek feladata volt a tartalomjegyzék (katalógus) elkészítése és
a polcokon lévő rengeteg könyv őrzésének a biztosítása. A könyvekről készült
címjegyzék 44, egyenként 50 lapos füzetet tett ki! [29]
Áramlottak Cordobába a legszorgosabb és legügyesebb könyvmásolók és
könyvárusok, és al-Hakam emberei állandóan járták a keleti
birodalomrészeket, és új - vagy éppen ősrégi - könyvpéldányok után kutattak.
Telepített ügynökei voltak Kairóban, Damaszkuszban, Alexandriában, stb. [30]
Az írókkal is kapcsolatban állottak ügynökei, és az elkészült köteteket
mesés, összegekért vásárolták meg al-Hakam számára. Goldziher megemlített
például egy esetet, amikor egy iraki tudós Abu l'-Farag al-Isfahani egy
művén dolgozott, a kalifa ezt meghallván ezer aranyat küldött a tudósnak
azzal a feltétellel, hogy a könyv elkészülte után azonnal küldjön számára
egy példányt, még mielőtt az Keleten ismeretessé válna. [31]
Al-Hakam azonban nem a luxus kedvéért gyűjtötte a könyveket, hanem azért,
hogy elolvassa, kijegyzetelje azokat és véleményt mondjon róluk.
"Annyira nagy volt a könyvtár, hogy átköltözése egy nagyobb
helyre 6 hónapot vett igénybe. Voltak benne kőnyomatok, ritka
másolatok, mindenféle értékes könyvek." [32]
Híres könyvtárak voltak még Sevillában, Toledóban, Granadában, és Abu Chafar
Abenabas-nak (1028-1038) is, akinek szintén 400.000 példány körüli
fűzött és kötött könyvei voltak, és számos papír és kisebb füzet, mint
különnyomat. [33]
"Abd al-Wahid al Marrakushi szerint Cordoba keleti külvárosában
170 asszony volt, akik a sufi betűkkel írt Koránt másolták. Ribera
számításai szerint Cordoba éves könyvtermése (...) kb. 70-80 ezer
példányban mérhető." [34]
Ugyanebben a történeti monográfiában olvashatunk a nők neveléséről is,
mely - szintén Riberát felidézve - nem volt előítéletekkel terhes, a
"kislányokat az alapfokú iskolába küldték, azért, hogy
megtanulják ugyanazokat a fogalmakat, melyeket általában a fiúkkal
is tanítottak. Egyesek közülük aztán felsőfokú tanulmányokat
végeztek, ahol ugyanazokat a címeket vagy képesítést érhették el,
amelyeket a férfiaknak adományoztak." [35]
Nem egy leány a tudományokban, költészetben, fogalmazásban kora férfiai
fölé emelkedett.
JEGYZETEK (III)
[1] Goldziher Ignác: Az iszlám kultúrája I-II. Gondolat, Bp., 1981., I.
k., 84-85. o.
[2] Brentjes, Burchard: Izmael fiai. Kossuth, Bp., 1986., 84-86. o.
[3] Anderle Ádám... i. m., 32. o.
Cheyne, Anwar G.: Historia de Espa¤a musulmana. Cátedra, Madrid, 1980.
175. o.
Chejne leírása szerint arab származékszavak pl. a következőek (több
száz más szó mellett):
Arab Spanyol Arab Spanyol
al-amir - almirante nazir - nadir
al-banna' - alba¤il al-qadi - alcalde
al-birkah - alberca al-qa'id - alcaide
al-dalil - adalid al-qantarah - alcántara
al-diwan - aduana quintar - quintal
al-fajjar - alfarero qitar - quitarra
al-faridah - alfarada al-qubbah - alcoba
al-faris - alférez al-qutn - algodon
funduq - fonda al-ruz - arroz
al-Hamra - Alhambra Sahib al-madinah - Zalmedina
Jabal Tariq - Gibraltár al-suffah - sofa
al-chabr - álgebra al-sukkar - azúcar
al-chubb - aljibe suq - zoco
al-kafur - alcanfor al-tiraz - altiraz
al-kuhl - alcohol al-`ud - laud
laymun - limon yasmin - jazmin
al-majzin - almacén al-za`fran - azofrán
al-muhtasib - almotacén zakat - azague
al-mujaddah - almohada zaytunah - aceituna
al-munadah - almoneda al-zuhr - azahar
al-na`urah - noria
Szintén az arab származékszavakkal foglalkozik az alábbi két munka:
Dozy-Engelmann: Glossaire des mots espagnols et portugais, dérivés de
l'arabe. Leyden, 1869. és
Device: Sur les mots fran‡aises de origine arabe. Revue de
l'Instruction publique, 1866., 25. sz.
[4] Damseaux-Solana... i. m., 107. o.
[5] Historia social y economica... i. m., II. k. 224. o.
[6] Uott., 224. o.
[7] Goldziher Ignác... i. m., 136. o. és
Alfonso Capitán Díaz... i. m., 196-197. o.
[8] Damseaux-Solana... i. m., 107. o.
[9] Carroll Atkinson - Eugene T. Maleska: Historia de la educación.
Barcelona, 1966., 405. o.
[10] Damseaux-Solana... i. m., 108. o.
[11] Uott., 108. o.
[12] Historia de Espa¤a II. ... i. m., 233. o.
[13] Carroll Atkinson - Eugene T. Maleska... i. m., 406. o.
[14] Uott., 406. o.
[15] 1 arroba = 11,5 kilogramm vagy 12-16 liter.
[16] Historia de Espa¤a II. ... i. m., 233. o.
[17] Historia de Espa¤a II. ... i. m., 232. o.
[18] Anderle Ádám... i. m., 31. o.
[19] Carroll Atkinson - Eugene T. Maleska... i. m., 405. o.
[20] Historia de Espa¤a II. ... i. m., 233. o.
[21] Uott., 234. o.
[22] Uott., 234. o.
[23] Carroll Atkinson - Eugene T. Maleska... i. m., 406. o.
[24] Alfonso Capitán Díaz... i. m., 199. o.
[25] Carroll Atkinson - Eugene T. Maleska... i. m., 406. o.
[26] Alfonso Capitán Díaz... i. m., 200. o.
[27] Carroll Atkinson - Eugene T. Maleska... i. m., 407. o.
[28] Alfonso Capitán Díaz... i. m., 201. o.
[29] Historia de Espa¤a II. ... i. m., 234. o.
Goldziher Ignác... i. m.-ben 24 füzetről tudott.
[30] Historia de Espa¤a II. ... i. m., 234. o.
[31] Goldziher Ignác... i. m., 142. o.
[32] Historia de Espa¤a II. ... i. m., 234-235. o.
[33] Carroll Atkinson - Eugene T. Maleska... i. m., 407. o.
[34] Historia de Espa¤a II. ... i. m., 235. o.
[35] Uott., 234. o.