Dimenzió #14

Y-akták - Tele Fiction Magazin

(paratudományok)

   Sánta Csaba:
                             "PETŐFI SZIBÉRIÁJA"

   Petőfi  Sándor az 1823-as esztendő első napján született Kiskőrösön. A
   Petrovics  család  a  felvidéki Pusztafödémesről származik, ahol a 18.
   században  nemesi birtokuk, kúriájuk volt. A nemesi oklevelet 1781-ben
   adományozta  II.  Lipót császár a családnak. Itt nevelkedett Petrovics
   István  (Petőfi  Sándor  édesapja) és két testvére: Kázmér és János. A
   19.  század elején a család szétszéledt: Kázmér Erdélybe ment, s nyoma
   veszett.  János  a  Vág  folyó  melletti  Negyeden  telepedett  le.  A
   nyughatatlan   természetű  István  először  Aszódra,  majd  Kiskőrösre
   költözött...

   Petőfi  Sándornak  már  messze  nem  volt  nemesi  élete.  Aki olvasta
   verseit,  s  ki  az,  ki  nem...  biztosan  ösztönösen érezte a népies
   egyszerűség,  életszerűség  és  a szinte lángoló hazaszeretet irodalmi
   megformálásaiban  is  előtörő  szépséget,  zsenialitást.  Így  a nyelv
   birodalmában  volt ő nemes igazán, korona nélkül is örök király. Ám az
   élet kemény volt számára. 15 éves korától verselt. Apja elszegényedett
   és  megkeseredettségében  nem  igazán  értékelte  fiának  irodalmi  és
   színészeti  tevékenységét.  Sándor  sokszor  nyomorgott, s valós élet-
   halál harcot vívott. Álnéven statisztálkodott, majd katonának állt, és
   megbetegedett.

   A   katonaság   után   (betegen   is!)   vándorszínésznek   áll,  majd
   országgyűlési  tudósítások  másolásából  próbál  megélni.  1844 elején
   nagyon  beteg,  s  valóban nyomorog csupán Debrecenben. Ekkor összeírt
   verseivel  elindul  Budapestre,  hogy kiadót találjon. "Természetesen"
   mindenki nemet mond!

   Itt  egy pici kitérőt teszek - bocsánat érte. A következő gondolat két
   éve  egy  karácsonyi  ünnepségen  jutott  eszembe  Tápiószecsőn.  Azon
   töprengtem,  hogy  miért  taposnak el az elején mindent, amiről később
   kiderül,  hogy fantasztikus. A műsor alatt jött a válasz: ITT Jézus is
   istállóban   kellett,   hogy   kezdje  és  Ő  is  csupán  a  keresztig
   juthatott...

   Petőfi  nem  adja  föl,  Vörösmartyhoz fordul segítségül, aki kiadatja
   verseit.   Ez   a   fordulat.  1844  nyarától  már  a  Pesti  Divatlap
   segédszerkesztője,  s  lassan  rendezheti  életét. Azt az életet, amit
   (reményeim szerint is) minden magyar ember ismer. Az utat, mely  1849.
   július  31-ig vezetett. Az iskolában egykoron még azt tanultuk, hogy e
   napon,  26  éves korában Erdélyben, Segesvár és Fehéregyháza környékén
   elesett.  1985-ben  már  más  járt köztudatban. A Kárpátontúli Ifjúság
   számaiban   arról   írtak,  hogy  Petőfi  Sándor  sírját  Szibériában,
   Barguzinban   megtalálták  és  kutatják.  1989-ben  Morvai  Ferenc  is
   expedíciót szervezett...

   Petőfi   erdélyi   elestét   Lengyel  József  székelykeresztúri  orvos
   jelentésével   szokták  alátámasztani:  "Engem  lovam  a  körön  kívül
   segített.  Petőfi  gyalog  volt  s  a  körben  maradt. Egy dombra érve
   visszanéztem,  s  Petőfit  HITTEM  felismerni. A helyet, hol láttam, e
   pillanatban  is  annyira  élénken  KÉPZELEM, hogy rá tudnék mutatni, s
   valahányszor  mellette  elmegyek, önkéntelenül felmerül előttem akkori
   alakja,   amint   fedetlen   fővel,  széteresztett  ingnyakkal,  lengő
   zubbonyával  futni  láttam.  ...  Ennyi,  amit saját szememmel láttam.
   Leírom   azt  is,  amit  aztán  később  felőle  HALLOTTAM."  -  szóval
   felismerni vélte(!) és "hallotta".

   Ám  egyéb  gondok  is  vannak  a szemtanukkal. Ott van példának okán a
   szakáll...  Amit  hol  "hegyes  álszakál"ként,  hol pedig "nagy fekete
   körszakál"ként  emlegetnek.  Többen  fölvetik,  hogy  július  22-től a
   segesvári  csata  napjáig,  július  31-ig  ilyen  dús  szőrzet  ki sem
   nőhetett.  A  másik  az  öltözet.  Tanúnként más változat, más szín...
   Ugyanarról  beszéltek?  Valóban  tudták,  hogy  kiről?  Nem tévedtek a
   személy kilétében is?!

   Bözödi   György,   a   szintén  neves  író  és  költő  a  történtekkel
   kapcsolatban  báró  Heydte  személyére  is  utal,  aki  udvarszékhelyi
   császári biztos volt. Ő adta ki Petőfi halottá nyilvánítását.

   Heydte  azonban  emlékirataiban  a történtekről már így ír: "... mikor
   Bem  a  fehéregyházi  csata  után  menekült,  magával  vitte  kocsiján
   házi  költőjét,  Petőfi Sándort,  aki az  ő  dicsőségét  verselte meg.
   Kocsijuk  azonban  a  buni  mocsárba  süllyedt.  Bemet  az  arra  járó
   honvédek  kihúzták,  Petőfi  tovább  vánszorgott  és  senki  sem látta
   többé."

   Adorján  Miklós  erdélyi  író  a  Magyar Polgár 1877. júniusi számában
   arról számol be, hogy "Manasses Dániel" országszerte terjeszti a hírt,
   miszerint  a  messzi  Oroszországban  találkozott  Petőfivel.  A mócsi
   szolgabíró kihallgatta, s mindent publikált a sajtó...

   "Manasses  Dániel"  így  országos  hírű  lett.  A  hír  elterjedésének
   ellenére  nem  volt  tiltakozás,  egyetlen egykori szemtanú sem állott
   elő,  hogy  tapasztalatának erejével vétózzon. Az ügy ott fordult meg,
   hogy  "Manasses"  úr  egy  picit  túlszínezte  történetét,  így kisebb
   külpolitikai    vihart    kavart.    Helfy   Ignác   interpellált   az
   Országgyűllésben,  s  lassan  már  Európa-szerte arról beszéltek, hogy
   Oroszország  lábbal  tiporja  a  népjogot. Tisza Kálmán válaszában nem
   sokat  tudott  mondani...  A dolog vége egy leleplezés (vagy politikai
   ráfogás?)  lett,  mely  Gyarmaty  Miklós  kolozsvári  alispán  nevéhez
   kötődik: "Manasses Dániel" Papp János! Papp János, aki írástudatlan, s
   noha  azt  híreszteli,  hogy  belépett  a  cári  seregbe,  ott  éveket
   szolgált, ám mint "kiderült" a vezényszavakat sem ismeri...

   Mindenesetre   Petőfi   neve   és   Oroszország   más  forrásokban  is
   összekapcsolódik.   Geck   svájci   professzor   Csitában  járt,  s  a
   következőkkel találkozott: "... egy munkás azzal ... állt elém, hogy a
   Bajkál-tó  északi  részén,  a  Szelingir-Szilgir  folyó mentén van egy
   falu,  amit  1850-ben  elbocsátott  honvéd  hadifoglyok építettek meg.
   Parancsnokuk  valami  Petrovics  nevű őrnagy volt, aki a falut Kerezs-
   Körösnek nevezte el."

   Geck  professzor  szeretett  volna  a  végére  járni  az  ügynek,  így
   megkereste  a  falut  és  a  vezetőjét.  A vendéglátó tudott magyarul,
   hiszen  dédapja, Dragomán Sándor az erdélyi hadsereg strázsamestere és
   Petőfi tolmácsa volt. Mint kiderült Petőfi nem csupán verseket írt, de
   meg  is nősült. Geck professzor látta Petőfi íróasztalát, s sírját is.
   Ez   utóbbin   a   következő  felirat  állt:  "Alexander  Stephanovics
   Petrovics, honveg ernagi ..."

   Ám  egy  másik  forrás  alapján Aboni Ernő a Magyarság hasábjain 1940.
   augusztus  4-én  arról  ír, hogy "Petőfi - egy Oroszországból hazatért
   hadifogoly szerint - Iliszunszkban nyugszik."

   A hírek mindig egy létező személyről szóltak. Valakiről, akire például
   Eliaszov  professzor följegyzései szerint a Morokov testvérek ugyanúgy
   emlékeztek   (külseje,   jellemvonásai,  viselkedésmódja,  időtöltése,
   betegségei  szerint  is),  ahogyan  egykori felesége Szendrey Júlia is
   leírta Őt. Volt aláírás, s a grafológus szerint döbbenetes az egyezés.
   Mindezt, - az 1985-ben köztudatba került barguzini Petrovics-sír létét
   -  immár  a  Burját  Köztársaságból,  Ulan  Udéből  A. V. Tivanyekó, a
   történelemtudományok  kandidátusa  is védte, s kutatását szorgalmazta.
   Magyarországon  ekkor  (1985)  a  heves  megyei  Népújság  szerkesztői
   kutakodtak...

   A  Népújság  munkatársai  (PÉCSI ISTVÁN és ZAHEMSZKY LÁSZLÓ) szerettek
   volna  Tivanyenkóhoz  hasonlóan  tárgyilagosak lenni, s látni végre az
   igazat.  Csakhamar  azonban  azzal kellett találkozniuk, hogy léteznek
   történészek,  akik  (jó  magyar  szokás  szerint)  íróasztaluk mellett
   eldöntötték   véleményüket   és   kész.  A  Petőfi-témát  betiltották!
   Akkoriban  ez  még  szokás  volt...  A  tisztes  tájékoztatáshoz az is
   társul,   hogy  azzal  is  találkoztak,  hogy  csatlakozni  igyekeztek
   hozzájuk  olyan  emberkék  is,  akiket nem a téma érdekelt, csupán az,
   hogy  általa  talán  híresek  lehetnek.  S  bizony  írtak is a témáról
   cikkeket, ám nem a valót, inkább a szenzációt...

   Azért  persze  a  valónak  is több arca van. Mert való az is, hogy egy
   Barguzin   környéki   ember,  Morokov  bácsi  egykori  feljegyzéseiben
   megemlékezik egy Petrovicsról. Ezen iratok szerint Petrovics politikai
   száműzött   volt,   akit  a  19.  század  negyvenes  éveinek  a  végén
   megerősített  őrség  szállított  Barguzinba. Itt aztán megnősült, Anna
   Kuznyecovával  családot  alapítottak,  s lett gyermekük is. És való az
   is,  hogy  az  elbeszélés  szerint  Petrovics  összebarátkozott Mihail
   Karlovics  Kjuhelbekkerrel,  s  a  sírjuk  egymás mellett található...
   Azonban  a helyi temetőt bejárva az derült ki, hogy Kjuhelbekker sírja
   közelében nincs fejfás sír.

   Végül  találtak sírt, s a történetet is sikerült összeigazgatni... Azt
   persze  merészség  lenne  állítani,  hogy  ez  az összeigazítás jobban
   sikerült,  mint Petőfi Sándor segesvári halálának hivatalos igazolása.
   A  folytatás egy sajtótájékoztatóval indult 1988. december 28-án, ahol
   Morvai  Ferenc  bejelentette,  ő  saját  pénzéből  7  millió forinttal
   megfinanszírozza   a   sír   kihantolását,  a  kutatások  folytatását.
   Megtörtént,  ám azóta sem kíváncsiak a "hivatalos tudomány" képviselői
   az   "eredményekre"...  Valahol  igazuk  is  lenne,  hiszen  Petőfi  a
   szívünkben  nem  halt meg, örökre él tovább. De mi van, ha valósan élt
   és ALKOTOTT?! Nekünk is...

                     Duna Televízió * DunaText * Y-akták
                      1997. május 14. - 1997. május 28.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.