Viszokay Tamás:
ISTENRŐL ÉS AZ Ő CSODÁIRÓL
A "szintek logikája" kifejezést A. E. Van Vogt, amerikai író használta
először "Az űrfelderítő fedélzetén" című regényében. Ez a két szó egy
logikai, filozófiai rendszert takar, amelynek alapelve az, hogy a
Földön, a fejlődés során sok történés azonos módon ment végbe, csak
éppen egy magasabb fejlődési szinten. Ezek az azonosságok alapot adnak
arra, hogy mint analógiák szolgáljanak egyes jövőbeli, avagy múltbeli,
de kevéssé ismert történések megítélésére.
A történések ismétlődése széles körű. Lássunk néhány példát! Tudjuk,
hogy 200 ezer évvel ezelőtt az emberi törzsnek még több hajtása
létezett. Ezek azonban mind kipusztultak, vagy háttérbe szorultak,
mert nem tudták felvenni a versenyt a neandervölgyi ember magasabb
fejlettségével. 160 ezer évvel később pontosan ugyanez történt, csak
ekkor a neandervölgyi volt a szenvedő fél a cro-magnoni emberrel
szemben.
Az ausztráliai erszényes medvének egy már kiveszett fajtája, mivel öt
ujja a kapaszkodáshoz volt szükséges, a csuklócsontjai egyikéből
növesztett hatodik ujjat, ami az ennivaló megfogásában segítette. A ma
élő, és az erszényes medvével rokonságban nem álló panda ugyanígy járt
el.
Azonos okok tehát a fizikában vezetnek azonos következményekre, de
ugyanez a helyzet, bármiről is legyen szó.
Mindenféle kérdés megvizsgálható a szintek logikájának segítségével, s
e vizsgálatok egyes esetekben nagyon érdekes eredményeket adnak.
Nézzük meg, ilyen módszerrel Isten és ember viszonyát.
Az ember porszem Isten előtt, mondja a Szentírás, amellyel nem Isten
létét illetően semmiképp sem akarok vitába szállni. Azt is mondja egy
helyütt, hogy úgy viszonyul az ember Istenhez, mint egy hangya őhozzá.
Induljunk ki ebből a nagyon is találó megfogalmazásból.
Itt az Újszövetség, persze anélkül, hogy a szerző felismerte volna, a
szintek logikáját használta, vagyis összehasonlított, analógiát tett.
Az analógia kifejtésére azonban nem vállalkozott. Próbáljuk meg
helyette!
Mert milyen is az ember és a hangya viszonya, amelyből analogikus
következtetéseket lehet levonni az istenember kapcsolatra?
Nem szándéktalanul használtam a viszony és kapcsolat szavakat. Az
ember, ha udvarán hangyaboly van, általában nem pusztítja el, hiszen a
hangyák hasznot hajtanak neki, úgy, hogy rendben tartják a portáját,
mindenféle bogarat és rothadó növényt eltakarítanak. Ezt azonban nem
lehet kapcsolatnak nevezni, az ember és az egyes hangya kapcsolatának
meg végképp nem. Hiszen a gazda, bár vigyáz a hangyabolyra (ha tűz
keletkezik mellette, eloltja, ha víz fenyegeti, eltereli stb.), de
azért egyáltalán nem zavarja, ha egy-két hangyát eltapos, főleg
azokat, amelyek a házába merészkednek. Egyáltalán, a gazda nincs is
tudatában az egyes hangya létének, számára csak a hangyák összessége,
a boly jelent létezőt.
Ez a viszony csak akkor alakulna át kapcsolattá, ha egy-egy hangya
valamivel felhívná magára az ember figyelmét. Ha például azt látná,
hogy a hangya nem a többiekhez hasonlatosan, a rágói között viszi a
terhet, hanem egy apró kocsin húzza maga után, erre a hangyára
bizonyára felfigyelne. Festékkel jelölné meg, vagy elkülönítené és
tanulmányozná. Semmiképp sem hagyná, hogy elpusztuljon.
Nos, ha az itt elmondottakat, a szintek logikája alapján eggyel
feljebb visszük, vagyis rávetítjük az Isten-ember párosra, elég
érdekes képet kapunk, egy közönyös Isten képét.
Az emberiséget csak mint egészet érzékeli, s az ember minden gondja
bajával együtt csupán egy jelentéktelen része Isten életének és
tevékenységének.
Ez nagyon meghökkentő lehet hívőnek és nem hívőnek egyaránt, de van
egy lényeges bizonyítékom, amelynek alapján állítom, hogy az analógia
helytálló.
Ez pedig a csoda. Az isteni csoda pontosan Istennek az egyes ember
iránti közönyét jelzi.
Vegyünk egy leprást, aki rothadó végtagokkal vegetál, testileg,
lelkileg roncs. Aztán hirtelen, csodálatosan meggyógyul, és így
meghosszabbodott életében jelentős tetteket hajt végre. Erre, ugye az
a magyarázat, hogy az egyes embert is állandóan számon tartó és
figyelő Isten megkönyörült ezen az emberen, buzgó imái hallatán.
Mielőtt továbbmennénk, szót kell ejtenem egy döntő jelentőségű
dologról.
Fogadjuk el, hogy a Földet Isten teremtette, s nézzük meg, milyen
munkát végzett.
Kritikus lelkek sok hibát találnak a Teremtésben, egyet azonban nekik
is el kell ismerniük. A természetben minden életforma igen
energiatakarékos. Az élő szervezetek, a növényektől egészen az
emberig, valóságos művészei annak, hogyan lehet kis
energiafelhasználással a leghatékonyabban működni.
Ha ezeket az alkotásokat Isten művének ismerjük el, akkor igaza van
annak a számos tudósnak, akik a világ legnagyobb bűnének az
energiapazarlást tartják, s szerintük e tilalom Istentől ered.
Ha pedig Isten, az élőlények megalkotásánál ilyen energiatakarékosan
járt el, fel kell tennünk, hogy egyéb esetekben sem cselekedett
másként, egyszóval az energiatakarékosság Isten alapelvei közé
tartozik. Ha ezt tagadnánk, akkor következetlenséggel vádolnánk az
Urat, amellyel lévén a következetlenség emberi gyarlóság
mindenhatóságát vonnánk kétségbe.
Nos, visszatérve a lepráshoz, a következőket mondhatom el:
Első látásra világos, hogy egy előrehaladott leprában szenvedő ember
meggyógyítása, bármi módon is történjen, sokkalta energiaigényesebb
folyamat, mint egy egészséges ember szervezetének megóvása néhány
kórokozótól. Vagyis, miért folyamodna Isten az energiaigényes
csodához, amikor a csodát szükségessé tevő helyzetet egyszerűen, kis
energiabefektetéssel megelőzhette volna?
A vallások klasszikus magyarázata szerint azt az illetőt Isten
büntetni akarta, avagy éppen próbára tenni.
Tekintsünk most el attól, hogy az isteni büntetés fogalma maga is
rendkívül ingatag alapokon áll, és ne nézzük azt sem, hogy a megelőzés
ilyen esetben is kevesebb energiát igényel. Mondjunk csak annyit, hogy
bármiképpen nézzük is ezt a magyarázatot, mindenhol
következetlenségekbe botlunk.
Nemcsak bűnös emberek kaptak leprát, de tisztességesek, sőt, olykor
szent életű barátok is. Annak pedig, hogy a bűnös rossz ugyanazt
kapja, mint a próbára teendő jó, az égvilágon semmi értelme nincs.
Egy rafináltabb érvelés szerint egyáltalán nem biztos, hogy Isten
számára egy súlyos leprás meggyógyítása plusz energiabefektetést
igényel, hiszen mindenható.
Igen ám, de akkor a Teremtés miért tartott hat napig? Hiszen Isten,
akár egyet fricskázva megteremthetett volna mindent.
Hogy az emberrel felszerelt világ létrehozásához idő kellett, az éppen
azt jelenti, hogy vagy Istennek is tartania kell magát bizonyos
energiabefektetési szabályokhoz, vagy anélkül tartja magát ezekhez,
hogy kötelezve lenne rá.
Ez utóbbi mondatrész nem szofizma, arra utalok, hogy tapasztalatból
tudjuk, egy magasabb rendű szellem elveket állít fel, és azok szerint
él, s elveit akkor is betartja, ha nincs erre kényszerítve. Éppen eme
tulajdonságot szoktuk igen emelkedettnek értékelni.
Nos, mindebből az derül ki, hogy ha ragaszkodunk a bibliai
istenképhez, feloldhatatlan ellentmondással találkozunk. Az
energiatakarékos Isten kizárja a csodatevő Istent, és fordítva.
Ha azonban a szintek logikája szerinti Istent fogadjuk el igaznak,
illetve elfogadjuk a hangya-ember analógiát az Isten-ember
kapcsolatra, az ellentmondás feloldódik.
Amennyiben ugyanis az ember észreveszi, hogy a kocsihúzó hangya
potroha olajos, s légzőnyílásai eltömődése miatt fuldoklik, nyilván
megtisztítja a hangyát, s ezzel egészségessé teszi. Ehhez hasonlóan,
ha az egyes ember iránt közömbös Isten felfigyel egy személyre, aki
már beteg, vagyis már nincs lehetőség arra, hogy ezt a számára
hirtelen fontossá vált embert energiabefektetés nélkül használhatóvá
tegye, kénytelen csodához folyamodni.
Vegyük figyelembe továbbá, hogy ezzel egyáltalán nem dől meg Isten
mindenhatósága, amit sokan bizonyára abban látnak megsérteni, hogy
Isten "kénytelen" valamire. Ez a nézet azonban téves. Nem arról van
szó, hogy az Úr nem rendelkezik azzal a hatalommal, amellyel állandóan
és folyamatosan figyelemmel kísérheti minden teremtményét. Képes Ő
erre, csak éppen... ha valaki olyan erős, hogy fel tud emelni ötszáz
kilót, nem biztos, hogy arra vágyik, hogy állandóan azt emelgesse.
Tökéletesen elégnek fogja találni akkor felemelni ezt a súlyt, ha erre
szüksége van.
Ez pedig minden tekintetben megfelel az energiatakarékossági elveknek.
Hogy Isten számára az energiatakarékosság milyen fontos, azt egy
példával is tudom igazolni, amely némileg riasztó, ám egyúttal nagyon
is érthető képet fest az Úrról. Mert nemcsak azt kell tudomásul
vennünk, hogy az az ember, aki nem hívja fel magára Isten figyelmét
(hangsúlyozom, nem imával, hanem valamilyen jelentős tettel!), az tőle
nyugodtan meghalhat, de azt is, hogy még a kiválasztottra is éppen
csak annyi energiát szán Isten, amennyi elégséges a neki szánt feladat
elvégzéséhez. Utána már nincs védelme ennek az embernek sem, mehet.
Stephen Hawking esetét szeretném elmondani. Rendkívül ígéretes
matematikus, és elméleti fizikus volt már fiatal korában is,
egyetemistaként azt tartották róla, hogy elméje Einsteinhez mérhető.
Huszonegy éves korában azonban egy borzasztó betegség jelei
mutatkoztak nála. Ez a kór az izomrendszert sorvasztja, bénítja
rohamosan. A beteg általában két-három év alatt teljes nyomorékká
válik, majd meghal.
Úgy tűnt, Hawking tehetsége örökre elveszett. Hirtelen azonban a
betegség előrehaladása megmagyarázhatatlanul, csodálatos módon
megállt. Hawking tizenöt éven keresztül enyhe sántítástól eltekintve
normális emberként élhetett. Megnősült, gyermekei születtek, de
nemcsak ez volt rá jellemző. Átdolgozta az egész elméleti fizikát, új
nézőpontokat tárt fel, és a világűr rejtélyes jelenségei közül
olyanokra adta meg a magyarázatot, amelyek vélhetően döntő
jelentőségűek lesznek az emberiség továbbfejlődése szempontjából.
(Csak a fekete lyukakra utalok. Ezek a térszakadások, a hawkingi
fizika véleménye szerint talán hozzásegítik az embert a csillagközi
terjeszkedéshez, aminek fontosságát ugyebár nem kell magyarázni).
Aztán, ahogy ezt a munkát elvégezte, betegsége ismét súlyosbodni
kezdett, ma már haldoklik. Mit lehet erre mondani? A mór megtette...
Ám, ha e példától eltekintünk is, a szintek logikája nyomán
felállított képben Isten szelleme szerintem sokkal érthetőbb.
"Miért hagyja Isten...!" kiáltunk sokszor, ha valaki meghal, vagy ha
éppen embermilliókat gyilkolnak le. Miért hagyja? Mert nem érdekli! És
ez nem gonoszság, mindössze annyit jelent, hogy az Ő számára az ilyen
esemény csupán hangyabolyon belüli torzsalkodás. Az is lehet, hogy
észre sem veszi.
Beavatkozásra csak akkor szánja el magát, ha a veszély az egész bolyt
fenyegeti.
Próbáljunk meg erre is példát találni!
Sokan ma a legnagyobb gondnak a környezetszennyezést tartják. Olvassuk
el Lovelock professzor "Gaia" című könyvét! Lovelock hüledezve említi,
számtalan téren lehet tapasztalni, hogy a természet védekezik,
mégpedig olyan hatékonyan, hogy környezetszennyező legyen a talpán,
aki elbír vele.
Ha pedig, végezetül, az egyes emberhez visszatérünk, mi lehet ebből az
egészből az ő tanulsága? Azt hiszem, Cromwell szavai, amelyek talán
nem is véletlenül hangzottak el.
Istenben bízni kell, ez igaz, de a puskaport, azt nekünk kell szárazon
tartanunk!
Duna Televízió * DunaText * Y-akták
1997. szeptember 24. - 1997. október 1.